12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Elhunyt Polly Bergen

2014. szeptember 22.
1.7111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
Az egyik legnépszerűbb sorozat, a Született feleségek sztárja 84 éves korában halt meg.

Az Emmy-díjas színésznőt 84 éves korában természetes körülmények között érte a halál.

Legnépszerűbb alakításait a Született feleségekben, valamint a Rettegés fokában láthattuk. Polly Bergen egyébként a színészkedés mellett énekeléssel is foglalkozott és 1958-ban kapott Emmy-díjat, méghozzá a Playhouse 90 című sorozatban nyújtott alakításáért.

Sikerei egyre csak fokozódtak, hiszen később még Tony-díjra is jelölték a Follies című musicalben való teljesítményéért. Sokoldalúsága abból is látszik, hogy üzletasszonyként is sikeres volt, ugyanis saját kozmetikai céget működtetett. Egy interjúban elmondta, hogy ő nem akart se színésznő, se énekesnő lenni, mindig is csak arra vágyott, hogy sztár legyen.

Nyugodjék békében!