20 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Egyre mélyebbre süllyed a depresszióban Tom Jones felesége

2015. október 05.
1.8901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
Tom Jones és Linda Trenchard szerelmének, illetve házasságának története kis túlzással romantikus filmbe illő sztori, hiszen a pár már 58 éve él házasságban, és bár voltak mélypontjaik, az évek folyamán mégis mindig kitartottak egymás mellett úgy, hogy Linda képes volt megmaradni a háttérben, és elnézni férje ballépéseit.

Volt ugyanis, amikor az énekes megcsalta párját, sőt el is akart válni tőle, de ő a legenda szerint néhány pofon társaságában észhez térítette őt, és azóta is boldogan élnek, sőt Tom szerint mind a mai napig ő élete legnagyobb szerelme, hiába kopott meg szépsége, és hiába gyötrik egyre súlyosabb mentális problémák.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis Linda ma már agyilag is csak árnyéka önmagának, a 75 éves asszony ugyanis láncdohányos lett, mindezen túlmenően pedig korábbi depressziója is annyira elhatalmasodott rajta, hogy már szinte alig kommunikál a külvilággal.



Tom Jones mégis kitart párja mellett, akit 16 évesen vezetett oltár elé, és szerinte idős kora ellenére is rászolgált a megbecsülésre.