6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Egy rajongó feljelentést tett Justin Bieber ellen

2017. április 08.
7.4651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Úgy tűnik, hogy végre felébredtek a rajongók is azzal kapcsolatban, hogy Justin Bieber szinte mindent megtehet velük, a minap ugyanis egy fanatikus úgy határozott, hogy nem nyugszik bele a rigolyás tinisztár kiszámíthatatlanságába.

Történt ugyanis, hogy Justin a minap rajongóival találkozott volna, amire sokan több száz dolláros VIP jegyet váltottak, így Melissa Matthai is, aki ráadásul rögtön két jegyet is vett, egyet magának, egyet pedig a lányának, de amikor Justin az Instagramján bejelentette, hogy nem kíván megjelenni, mert nagy rajta a nyomás azért, hogy idegenekkel találkozzon, az anyuka felmérgesedett.

Ennek megfelelően berobogott a legközelebbi rendőrségre, és másfél millió forintnak megfelelő összegre perelte be az énekest, mert bár kifizették a drága VIP jegyet, azonban sehová sem tudta benyújtani kárpótlási igényét, holott annak a pénznek jobb helye is lett volna Justin zsebénél.