12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Ed Sheeran is szerepet kapott a Trónok harca hetedik évadában

2017. március 13.
7.8641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Meglepő bejelentést kaptunk a Trónok harca milliók által várt hetedik évada kapcsán, lévén a legfrissebb sztárhírek alapján kiderült, hogy a sorozatban Ed Sheeran, a népszerű brit énekes is szerepet kapott.

A hírt a South by Southwest Fesztiválon jelentette be a rajongók számára a sorozat sztárjaként megismert Maisie Williams és Sophie Turner, akik elmondták, hogy már évek óta próbálják beszervezni a sorozatba az énekest, idén azonban végre sikerrel jártak.

Konkrét részletek természetesen egyelőre még nem láttak napvilágot a téma kapcsán, ezáltal nem tudni, hogy milyen szerepben, vagy milyen formában láthatjuk majd viszont az énekest a filmvásznon, ellenben már maga az ötlet is nagyon érdekesnek hangzik.

Mint egyébként a napokban kiderült, a Trónok harca hetedik évadának indulására idén rendhagyó módon nem tavasszal, hanem csak július közepén kerülhet majd sor, egyszóval várhatunk még rá egy kicsikét.