20 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Dúl a szerelem Ben Affleck és Ana de Armas között

2020. március 25.
9.9951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Minden jel arra utal, hogy Ana de Armas lesz az, aki ki tudja majd húzni a függőségből Ben Afflecket, aki hosszú évek óta szenved alkoholizmustól, de most úgy tűnik, hogy a színész megtalálta a boldogságát a kubai származású színésznő mellett.

Mint ismert, a két híresség a Deep Water című pszichothriller forgatásán találkozott, ahol rögtön egymásba is szerettek, ez az állapot pedig azóta is tart, noha nem verik nagy dobra szerelmüket, és alig-alig mutatkoznak a nyilvánosság előtt.

A lesifotósok elől azonban nincs menekülés, ezáltal most egy friss fotó bukkant fel a szerelmesekről, amint az utcán sétálgatva majd felfalják egymást.

Mindez hétfőn, a késő délutáni órákban történt, amikor a páros éppen kutyasétáltatásra indult, amit rengeteg hasonló jelenettel szakítottak meg.

Dúl a szerelem Ben Affleck és Ana de Armas között - 2. kép