9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Donya Fiorentino szerint igazi rémálom volt a házassága Gary Oldman-nel

2018. február 06.
3.2371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A Daily Mail magazin munkatársai alaposan kifaggatták a napokban Donya Fiorentinót annak érdekében, hogy teregesse ki a szennyest volt házasságáról Gary Oldman-nel, mely bár csak négy évig tartott és már 2001-ben véget ért, de mint kiderült: az egykori feleség elképesztő traumát élt át.

Donya egyenesen rémálomnak nevezte azt a négy évet, amit együtt töltött Gary-vel, mert elmondása szerint a színész rendszeresen bántalmazta őt, pofozta és fojtogatta, sőt volt olyan eset, amikor minderre a gyerekek szeme láttára került sor.

Az egykori feleség szerint Gary-vel kötött házasságuk egy óriási autóbaleset volt, amiben elképesztő dolgok történtek, a rendszeres bántalmazás miatt pedig nemcsak megtört, hanem még az önbecsülését is elveszítette.

Gary Oldman természetesen már a váláskor jelezte, hogy felesége vádjai, miszerint megverte őt, teljesen alaptalanok, amit részben alátámaszt, hogy a színész ellen soha nem emeltek vádat, ellenben csak felügyeleti jogot kapott közös gyermekeik felett.