13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Donald Trump miatt lépett le a közösségi médiából Kanye West

2018. október 09.
8.0091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Alaposan megdöbbentette rajongóit Kanye West, amikor vasárnap este úgy határozott, hogy törli magát az Instagramról és a Twitterről, hiszen ezúttal semmilyen pontos okot és problémát nem nevezett meg az eset kapcsán.

Bár ő maga most sem szólalt meg, ellenben elég egyértelmű, hogy Donald Trump miatt történhetett a mostani akciója, lévén Kanye elképesztően sok támadást kapott, miután a Saturday Night Live műsorában továbbra is vakon kiállt az amerikai elnök mellett.

Nyilatkozatában olyan dolgokról beszélt, hogy a rasszizmus kapcsán például nem ért egyet Trumppal, de úgy véli, nem is kell mindenben egyetértenie vele azért, hogy hinni tudjon benne, amivel rengeteg rajongót magára haragított, és a stúdióban is csak alig pár ember tapsolta meg beszédét.