7 °C
tiszta égbolt
2024. április 16., kedd
Csongor

Détár Enikő szerint gyermekeiket nagyon megviseli a válás

2014. március 21.
2.5601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Amikor egy házasság megromlik, annak a legtöbb esetben mindig az ártatlan felek, tehát a gyermekek lesznek az elszenvedői.

Nincs ez másként Détár Enikő és Rékasi Károly esetében sem, a tavaly januárban zsákutcába futott házasság után ugyanis most az egykori sztárpár gyerekei isszák meg a történtek levét.

Détár Enikő Majkának a Nanee! című műsor esti adásában beszélt első ízben nyíltan arról, hogy ő maga képtelen egy pillanat alatt elfelejteni 30 évi házasságot, amit sosem nevezne tökéletesnek, de mindig is egy élhető és szerethető kapcsolatként tekintett rá, és soha egy percig sem fogalmazódott meg benne, hogy ez egyszer nem így lesz.

Enikő kiemelte mindemellett, hogy dolgát rendkívüli módon megnehezítette, amikor kiderült, hogy gyermekei ráadásul párjának falaznak, amikor megtudták, hogy más nővel is viszonya van, mert szerették volna megvédeni édesanyjukat a csalódástól.

Ez, és maga a válás is nagyon megviseli a gyerekeket Enikő szerint, és nem csak a kicsit, hanem még a nagyot is, de új párjával megpróbál túllépni a történteken, és elhatározta, hogy amennyire csak lehet, távol tartják kapcsolatukat a nyilvánosságtól.