8 °C
enyhe eső
2024. április 16., kedd
Csongor

Détár Enikő magába fojtja a gyászt

2013. november 12.
5.8371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Détár Enikő egészen sajátos formában próbálja meg túltenni magát szeretett édesanyja, a 75 éves korában hosszú betegség után elhunyt Irene Drach halálán, a színésznő ugyanis ahelyett, hogy megbeszélné másokkal problémáit, inkább egyedül próbálja meg feldolgozni azokat.

A színésznő szerint habár édesanyja már lassan egy esztendeje itt hagyta, de még mindig nem tette túl magát a történteken, ám saját technikájának köszönhetően képes elnyomni magában a gyászt, így leginkább a munkájába temetkezik, ha pedig már az sem segít, teljes magányában elmegy sétálni az erdőbe, hogy a madárcsicsergés és a levelek suhogása között tudjon gyászával foglalkozni.

Détár egy rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy nagyon sok hozzátartozója van a túlvilágon, nem csak nagyszülei, hanem szülei és sok barátja is, így már egy kicsit másként tekint az elmúlásra, mint mások.

Elmondása szerint nem feltétlenül tragédiaként, sokkal inkább egy utazásként fogja fel a halált, de ettől eltekintve is gyakran elmorzsol néhány könnycseppet, ha egy olyan tárgyat lát, amit édesanyjától kapott.

A színésznőt az utóbbi időszakban rengeteg megpróbáltatás érte, de elmondása szerint számára az használ a leginkább, ha hosszú erdei sétákkal ápolhatja lelkét, és egyedül, magányban dolgozhatja fel a gyászt.