9 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Demi Lovato extrémebb, mint valaha

2021. január 12.
20.3221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Demi Lovato az eljegyzésének a felbontása után egyre inkább a külsőségek felé fordult és stílust váltott, hogy ezzel is elterelhesse a saját és mások figyelmét arról, hogy mennyire is nehéz időszakon ment át.

A 2020-as év nagyon is mozgalmas volt az énekesnő magánéletét tekintve.

Demi ugyanis a tavasz elején találkozott az ex-vőlegényével, akinek a nyár folyamán igent is mondott, de a nagy örömből hamarosan hatalmas dráma és szakítás lett. A szerelmi életben az egykori Disney-sztár nem túl szerencsés. Rögtön a szakítás után azonban, máris a pasizásba és a megjelenésének az átalakításába fektette az energiáit.

Most ennek eredményeként, a platinaszőke haját, ami már amúgy is nagyon rövidre sikeredett, befestette pinkre, így egy sokkal vagányabb külsőt kapott. Demi saját bevallása szerint nem azért változtatott drasztikusan a megjelenésén, mert szakítottak Maxszal, de a rajongók mégis leginkább ennek tulajdonítják a hirtelen váltást.