13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

David Schwimmer már nem akar újabb Jóbarátok sorozatot forgatni

2020. január 27.
5.2371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
David Schwimmer a The Guardiannek nyilatkozott arról, hogy ő már nem szeretne újra Ross bőrébe bújni, a Jóbarátok újabb részei kedvéért.

Az egykori sorozatsztár alapos indokokkal alá is támasztotta a döntését.

David úgy gondolja, hogy nem igazán lehetne már olyan minőségben és milyenségben újraéleszteni a hat barát történetét, mint anno, a 2000-res évek elején. Ross szerepe különleges volt a számára, de úgy érzi, hogy ennek a szerepnek az elengedése megtörtént 2004-ben, amikor leforgatták az utolsó részt a sorozatból. A színész azt is elmondta, hogy rengeteg hiányosságot lát így utólag a sorozatban, mint például a társadalmi egyenjogúság és például a színesbőrúek megjelenítése a New York-i forgatagban.

David Schwimmer kulisszatitok gyanánt, el is árulta, hogy egy-egy epizódrészhez ő kérte meg az írókat, hogy ne csak fehér emberekkel forgassanak, hanem feketék és ázsiaiak is jelenjenek meg a koprodukcióban, hogy ezzel is kiemeljék New York szokszínűségét és egyediségét és még inkább élethűvé válljon a sorozat hétköznapi esszenciája. A hanuka ünnepe is így került végül, a végleges forgatókönyvbe.