8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Csúnyán lesérült egy mutatvány során David Merlini

2014. december 15.
1.7261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Állandó veszélyben élik mindennapjaikat a szabadulóművészek, így többek között David Merlini is, aki nemrégiben egy olasz fellépésén nagyon csúnyán megütötte a bokáját, mondhatni szó szerint, egy veszélyes bemutató során ugyanis az illuzionista lesérült.

Mivel a mozgás Merlini egyik alapvető szükséglete ahhoz, hogy dolgozhasson, illetve mindez a saját szégyene is, a mutatványos értelemszerűen nem szívesen beszélt a történtekről, de azt azért elmondta, hogy Rómában sérült meg, és ennek immáron több hete.

David nem akarta elmondani, hogy pontosan mi is történt vele, azt azonban hozzátette, hogy egy jeges mutatványt hajtott végre, amelynek során nagyon rossz helyen volt a lába, így azt olyan sérülés érte, amelyet egyrészt begipszeltek, másrészt pedig sokat kell pihentetni, sőt mi több, még víz sem érheti.

Természetesen Merlini nem hagyta abba a munkát, olyannyira nem, hogy továbbra is vállal fellépéseket, azonban csak olyanokat, amelyekben a felső testét kell használnia.

A szabadulóművész egyébiránt abban a veszélyes mutatványban sérült meg, amelynek során jégbe zárva kellett eltöltenie 24 órát, ahonnan aztán lángszóróval szabadították ki.