12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Christina Aguilera elmondta, hogy miért nem randizna soha egy hírességgel

2018. augusztus 30.
14.2801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Izgalmas magánéleti kérdésekre válaszolt a minap egy interjúban Christina Aguilera, aki elmondta, hogy személy szerint soha többé nem randizna és kezdene kapcsolatot híres emberekkel.

Bár konkrét példákat nem hozott fel a beszélgetésben, szavaiból arra következtethetünk, hogy korábbi kapcsolataiból nagyon jól megtanulta, mennyire negatív dolog, ha két sztár próbál meg együtt közös jövőt építeni.

A 37 éves énekesnő szerint nem az ő stílusa, hogy egy szakmabelivel összeszűrje a levet, mert szerinte valami biztosan nincs rendben azzal az illetővel, aki ebben a szakmában dolgozik, ami merész, de megalapozott kijelentésnek nevezhető.

Hozzátette továbbá, hogy neki is megvannak a maga dolgai, amivel egy párkapcsolatban nagyon nehéz megbirkózni, ezáltal elképzelni sem tudja, hogy mennyire rontana a helyzeten, ha mellette egy másik híresség lenne hasonló problémákkal.