12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Carrie Underwood szerint nem kell fogyókúra, csak tudatosság

2013. november 28.
2.3791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A nagyvilággal is megosztotta tökéletes alakjának titkát Carrie Underwood, a híres énekesnő, aki elárulta, hogy korábban hajlamos volt arra, hogy túlegye magát, de ma már tudja, hogy nem a fogyókúra, sokkal inkább a megelőzés a lényeg, ami tudatossággal érhető el a legkönnyebben.

A 30 éves sztár egy interjúban elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt a férjével Olaszországban jártak, ami olyannyira jól sikerült, hogy a rövid kiruccanás során 4 kilónyi súlyfelesleget halmozott magára.

Carrie ekkor határozta el, hogy megoldást keres erre, ám szigorú diéták helyett úgy döntött, hogy inkább a tudatosságra és a mértékletességre helyezi a hangsúlyt, így elkezdett étkezési naplót vezetni, hogy nyomon tudja követni, hogy mennyi kalóriát vihet be szervezetébe még az adott napon, illetve amennyiben többletkalória keletkezett, akkor azt mivel tudná a leghatékonyabban leadni.

Az énekesnő szerint természetesen ő sem volt mindig ilyen, hiszen miután megnyerte az American Idol tehetségkutatót, jó pár kilót felszedett, hiszen egész nap csak evett.

A sztár dolgát nehezíti továbbá az is, hogy imádja kolbásszal kezdeni a napját, és a pizzát is nagyon szereti, de mértékletességgel ezeket is fogyaszthatja úgy, hogy közben egy kiló sem megy fel rá.