2019. június 26., szerda • János, Pál

Brutális fogyókúrát választott Dukai Regina

Brauny , 2014. február 20.
Új, de a kipróbálók szerint rendkívül hatásos fogyókúrás módszer jutott el Magyarországra is, ami egyelőre még csak kevés helyen érhető el, de a jégszauna állítólagosan olyan hatásos, hogy már egy kezelés után látható az eredmény.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


Ezt a kezelést választotta Dukai Regina is, aki vállalta, hogy az 5-10 ezer forintos folyamat során két-három percig elviseli a -140 fokos hideget, ami a jeges fogyókúra alapja. Állítása szerint párja már korábban kipróbálta a hatásos módszert, de míg ő végigmosolyogta a kezelést, addig neki kész kínszenvedés volt ez az elképesztő hideg.

Regina szerint ugyanakkor a kezelést követően azonnal érezni és látni is az alakformálás eredményét, így a jégszauna után kellemesen meleg bizsergés járja át a testet, ami a zsírsejtek pusztulását, valamint a vérkeringés beindulását jelenti.

A jégszauna megálmodója szerint az extrém hidegnek köszönhetően szervezetünk tulajdonképpen pánikba esik, így azonnal elkezdi felemészteni tartalékait, amit a lerakódott zsírszövetekből tesz meg, ezért egyetlen kezelés során akár 500 kalóriától is megszabadulhatunk, ami egy kimerítő edzésnek felel meg.
 

A kommentelési rendszer átalakítása miatt jelenleg csak a cikkekhez lehet hozzászólni!

Ezt a témát lezártuk, nem szólhatsz hozzá!

Minoni • Polihisztor #6 • 5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Ezt elég buta dolognak tartom...

Pocok • Megszállott #5 • 5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Nem kellene fogyózni, így is már elég csontos a csaj.

Gucci • Überbrutál #4 • 5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Én kipróbálnám! Lehet elmegyek majd, és akkor megírom a tapasztalataimat.

leoni • Messiás #3 • 5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Ennyiért nem éri meg 500 kalória elégetése.

csillucs • Nagymester #2 • 5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Biztosan nem bírnám ki a -140 fokos hideget.

Sandy • Messiás #1 • 5 éve, 9 hónapja és 19 napja

Elég durvának tűnik, de az 500 kalória pár perc alatt hihetetlenül jó...