13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Billie Eilish szerint másnak kellett volna kapnia az év legjobb dalának járó díjat

2021. március 16.
39.2531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Bár óriási elismerésben részesült az idei Grammy díjátadón, Billie Eilish szerint azonban szerinte mégis másnak kellett volna kapnia az év legnagyobb slágerének járó díjat, és nem neki, amit alighanem a rögtönzött köszönőbeszéd miatt nyögdécselt csak ki magából.

Billie ugyanis elmondta, hogy nem írt beszédet, mert biztosra vette, hogy nem ő nyeri meg ezt a díjat, az alábbi videón látszik is, hogy mennyire meglepődik, amikor az Everything I Wanted című dala miatt színpadra szólítják.

Elmondása szerint ezt az elismerést sokkal jobban megérdemelte volna Megan Thee Stallion, de azért természetesen örült az elismerésnek, pláne annak fényében, hogy rögtön két szobrocskát is hazavihetett az eseményről.