13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Billie Eilish annyira betegesen rajongott Justin Bieberért, hogy majdnem terápiára vitte

2020. július 10.
5.9531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Egyenesen ijesztően viselkedett tinédzserként Justin Bieber miatt Billie Eilish, derült ki mindez egy interjúból, melyben a fiatal énekesnő anyja mesélt arról, hogy volt idő, amikor majdnem terápiára küldte gyermekét.

Elmondása szerint ez nagyjából akkor történt, amikor Billie 10 éves volt.

Abban az időszakban jelent meg az As Long as You Love Me című sláger, illetve a hozzá kapcsolódó klip, amit Billie annyira szeretett, hogy szinte folyamatosan sírt miatta.

Az anyuka szerint hetekig állandóan sírt, amikor meghallotta ezt a dalt, ő pedig teljesen ki volt már akadva tőle, és azon gondolkozott, hogy elviszi terápiára a lányt a beteges rajongása miatt, de szerencsére ez a rajongás azóta már elmúlt.