13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Barack Obama női felsőt vásárolt

2014. március 12.
1.7761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
A félreértések elkerülése végett az Amerikai elnök a lányának vett csinos felsőket, amikor lencsevégre kapták.

A híres Amerikai elnök egy nívós üzletbe tért be, hogy ruhákat vásároljon lányának.

Az üzletben dolgozók elmondása szerint a nem hivatalos látogatás alatt Barack nagyon kedves volt és közvetlen.

Manhattan-ben az elnök megállt egy üzletnél, hogy több szuvenírt is vásároljon a hölgy családtagoknak. Az üzletben dolgozók munkáját még meg is dicsérte, ami természetesen egy életre szóló élmény lesz nekik.

Az eladó javasolt egy felsőt, amire Obama azt mondta, hogy ez nem a First Lady stílusa, de egyébként nagyon tetszik neki. Ezután egy V nyakú pulóvert javasolt a lányai számára az eladó, de Obamának ezzel szemben is kétségei támadtak. Úgy gondolta, hogy a kivágás túl mély. A válogatás során az elnök viccesen hozzátette, hogy szerinte el lesznek ájulva a lányok a stílusérzékétől.