7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Balesetet szenvedett a Hooligans

2014. augusztus 19.
2.6671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Csak a szerencsének köszönheti a Hooligans zenekar, hogy nem lett komolyabb bajuk múlt éjszaka, amikor egy fellépésről hazafelé tartva őzzel ütköztek, de a sofőr lélekjelenlétének köszönhetően a baleseteben senki sem sérült meg.

A történetet Endi, a zenekar dobosa elevenítette fel a sajtónak, aki elmondta, hogy éppen turnén vannak jelenleg, a baleset pedig rögtön a harmadik napon történt meg, amikor Cigándról indultak vissza Budapestre.



A dobos szerint a zenekar aludt vagy szunyókált, amikor egy nagy puffanásra és fékezésre ébredtek fel. A sofőr ekkor közölte velük, hogy egy nagyobb testű őz rohant beléjük, ami teljesen összetörte a kocsi elejét, ám az szerencsére nem rongálódott meg annyira, hogy ne tudja folytatni útját - noha így is több napos szervizelésre szorul.

Endi szerint csak a sofőrnek köszönhetik, hogy nem lett nagyobb baj, hiszen nem ment gyorsan az erdős útszakaszon, és amint meglátta az őzet, azonnal fékezni kezdett, ezáltal az állat is megúszta a balesetet, és nekik sem lett bajuk, egyedül a kocsiban esett több százezer forintos kár.