8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Ashton Kutcher ismét megnősül

2013. december 29.
2.1941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A 35 éves színész és jövendőbeli felesége, Mila Kunis állítólag már az eljegyzés napját is kitűzték, valamint az esküvő részleteit tervezgetik.

Ashton nemrégiben, nagy botrányok közepette vált el a nála 16 évvel idősebb Demi Moore-tól, de nem várt sokáig a következő prédára, hiszen máris tervezgetik jelenlegi párjával az esküvőjüket.

A pár már másfél éve van együtt, korábban csak barátok voltak, de szépen lassan szerelemmé vált ez a köztük lévő viszony.

A sármos színész meg van győződve róla, hogy Mila a nagy Ő és nem fél, hogy újból bekötik a fejét. Az ünnepeket a szülőknél töltötték, ahol valószínűleg már megbeszélték közösen az eljegyzés részleteit, valamint hogy mikor lesznek hivatalosan is jegyesek.

Az ukrán születésű szépség egyébként végig Ashton mellett volt a válás alatt, hogy könnyebben átvészelje a nehéz procedúrát. Kutcher a Demivel történt szakítás után nem a vad és határtalan bulizásról szóló éjszakai életet választotta, inkább a 10.8 millió dolláros Hollywoodi otthonukba visszavonulva pihenéssel töltik mindennapjaikat új szerelmével.