14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Anyósával ment nyaralni Nagy Feró

2014. november 03.
1.6631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Bizonyára nem álmai nyaralását tudja maga mögött Nagy Feró, aki a sajtó munkatársainak megerősítette, hogy három nővel együtt ment el nyaralni nemrégiben Velencébe, ahová így felesége és sógornője mellett anyósa is elkísérte.

Feró természetesen szépített a helyzeten azzal, hogy nem önszántából vitte el a három gráciát erre a kis kiruccanásra, hanem azért, mert egy komolyabb felújításon vannak túl, aminek még az elején megígérte a három nőnek, hogy ha minden rendben megy és jól dolgoznak, elviszi őket Velencébe.

A Beatrice szabad szájú frontembere szerint ugyan meglepően jól érezte magát anyósa társaságában az olasz kiránduláson, de azért már nagyon várta is, hogy visszatérjenek, ugyanakkor össze is kovácsolta egy kicsit a családot ez a túra, Feró szerint ugyanis anyósa azt mondta, hogy akkora élmény volt számára a kirándulás, hogy sosem tudja majd azt meghálálni neki.

Az énekes kifejtette, hogy a legtöbb férfival ellentétben ő nagyon jóban van az anyósával, noha nem volt ez mindig így, hiszen amikor megismerkedtek feleségével, anyósa személyesen kereste fel azért, hogy hagyja békén kislányát.