13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Anna Kournikova végre posztolt a januárban született kislányáról

2020. szeptember 17.
66.8051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Anna Kournikova és Enrique Igleasias tipikusan azok közé a celebek közé tartoznak, akik nem igazán osztanak meg személyes tartalmakat, a gyerekekről pedig még inkább nem.

Ezt a nézetet azonban, most felrúgta a teniszezőnő.

Anna január végén adott életet a kis Marynek, akiről már osztott meg két képet, sőt, még Enrique Iglesias is nyilatkozott fotó formájában a kicsiről, de ahogyan eddig is, összességében féltik a gyermekeiket a médiától. Most valamiért kivételt tettek, valószínűleg azért, mert a szülői örömüket szerették volna másokkal is megosztani és tudták, hogy erre az Instagram egy remek platform.

A kis Mary immáron 8 hónapos, eleven és egészséges és egy teniszszettben mosolyog a kamera előtt. A nyilatkozatok szerint nagyon nyugodt baba és a testvérei is egész álló nap körberajongják őt. Anna nem akarja kényszeríteni a gyermekeit arra, hogy kövessék az ő pályáfutását, de örülne annak, ha mindegyik gyermeke később sportolna, esetleg kipróbálnák majd a teniszt is.