13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Akár 5 év szabadságvesztésre is ítélhetik T.J. Millert, a Deadpool sztárját

2018. április 12.
10.4091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
T.J.

Miller kapcsán megszoktuk, hogy a filmvásznon jó értelemben egy igazi idióta, azonban nem hittük volna, hogy a valóságban is az, a Deadpoolból és a Szilícium völgy című sorozatból ismert színésznek ugyanis most meggyűlt a baja a hatóságokkal.

Méghozzá egy hatalmas butaság miatt, a színész ugyanis egyelőre ismeretlen okokból még márciusban bombariadót fújt egy vonatút során, amivel óriási káoszt és zűrzavart okozott, így a sztárt a minap le is tartóztatták a New York-i repülőtéren.

A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint Miller még március 18-án követte el a bűncselekményt, amikor azzal hívta fel a 911-et, hogy a Washington DC-ből New York irányába közlekedő Amtrak vonaton az egyik nő táskájában bomba van, aminek hatására a rendőrök azonnal leállíttatták a szerelvényt, a tűzszerészek átvizsgálták az egész vonatot, azonban semmiféle robbanószert nem találtak.

Mint később kiderült, a színész erősen illuminált állapotban szállt fel a vonatra, ahol össze is szólalkozott egy hölgy utassal - akinél az állítólagos bombát vélte felfedezni -, így bizonyára ezt akarta megtorolni ezzel az őrült cselekedettel, amiért most akár 5 év börtönbüntetést is kaphat, de a pénzbüntetés garantált.