8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Aaron Carternek tényleg gyermeke lesz

2020. április 23.
13.8151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Tényleg komoly gondok vannak odafent Aaron Carternél, lévén pár héttel ezelőtt azzal volt tele a sajtó, hogy barátnője gyakorlatilag alaposan helyben hagyta őt, mert azt állította, hogy gyermeket vár tőle, amit az énekes nem akart elhinni.

A konfliktus olyan nagy volt köztük, hogy még a rendőrségnek is közbe kellett avatkoznia, azonban időközben változott a helyzet, méghozzá olyannyira, hogy Aaron Carter most saját maga jelentette be az Instagramon: gyermeket várnak.

A híresség szerint ez teljesen hivatalos bejelentés, amihez hozzátette, hogy szeretne nagyon jó apa lenne, de abban is biztos, hogy rendkívül elfoglalt lesz, hiszen a zenei karrierje is éppen mostanság lendült fel.