5 sztárházasság, ami óriási vagyonvesztéssel végződött

Brauny , 2018. október 10.
Az egész világot sikerült meglepnie Justin Biebernek, amikor a napokban a pletykák szerint házassági szerződés nélkül elvette feleségül Hailey Baldwint. Bár mindez egyelőre csak szóbeszéd, ellenben ha igaz, akkor máris mutatunk néhány ellenpéldát arra, hogy miért is cselekedett nagyon bután az énekes, hiszen a múltban rengeteg olyan ígéretes sztárházasság köttetett szerződés nélkül, ami utána nem elég, hogy válással végződött, mindemellett jelentős vagyonvesztést is okozott valamelyik félnek.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


1. Madonna és Guy Ritchie

Ha a csúf kimenetelű sztárházasságokról beszélünk, akkor elsőként túlzás nélkül Madonna és Guy Ritchie esete juthat eszünkbe, lévén az énekesnő nagyon csúnyán befürdött ezzel a kapcsolattal, amikor rosszra fordult köztük a dolog. Ritchie ugyanis 10 millió angol fontot követelt Madonnától, a bíróság pedig meg is adta neki ezt az összeget, ami mai árfolyamon is több mint 3 és fél milliárd forint, de annak idején még többet ért. Sőt mi több, a pletykák szerint ez csak a nyilvánosságra hozott összeg volt, ex-férje hallgatásáért állítólag ennél sokkal többet kellett fizetnie.

5 sztárházasság, ami óriási vagyonvesztéssel végződött - 2. kép

2. Mel Gibson és Robin Moore

Bár nem volt a leghíresebb, ellenben minden idők egyik legdrágább sztárválása volt a Mel Gibson és Robin Moore közötti, aminek az oka nem más, minthogy Robin szerződés hiányában csaknem az ismert színész és rendező vagyonának a felét kapta meg. Ez akkoriban 425 millió dollárt jelentett, ami mai árfolyamon is elképesztő, közel 120 milliárd forintnak megfelelő vagyon, amit 26 évnyi házasság után csikart ki belőle.

3. Michael Douglas és Diandra Douglas

Minden idők egyik leggusztustalanabb sztárválása ugyanakkor alighanem Michael Douglas-hoz köthető, lévén egykori neje állítólag akkor adta be a válópert férje ellen, miután kiderült, hogy daganatos beteg. Bár Diandra később mentegetőzött, és azt állította, hogy utólag visszavonta a dolgot, azonban Michaelt már nem hatotta meg, és inkább kifizette neki a 45 millió dollárt, ami még ma is szép pénz lenne, cirka 12 milliárd forint.

5 sztárházasság, ami óriási vagyonvesztéssel végződött - 3. kép

4. Steven Spielberg és Amy Irving

Steven Spielberg is jól megjárta a házassággal, mégpedig a sokak szerint haszonleső Amy Irvinggel, akivel pár hónap randizás után házasodtak meg, de alig 3 és fél évig tartottak ki egymás mellett, a váláskor pedig Spielbergnek 100 millió dollárjába fájt ez a kis kaland. Ez mai árfolyamon 28 milliárd forintnak megfelelő összeg.

5. James Cameron és Linda Hamilton

James Cameron és Linda Hamilton házassága kapcsán mindenki azt mondta, hogy nem tart majd sokáig, a híres rendező és az ismert színésznő ugyanis olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Nem meglepő, hogy alig kilenc hónapig tartott a házasságuk, a Titanic forgatása során ugyanis annyira megromlott köztük a dolog, hogy válással végződött - a legenda szerint Linda még a gyémántgyűrűt is kidobta -, a perben pedig végül a rendezőnek kellett fizetnie mintegy 50 millió dollárt.
 
3 hozzászólás

Ezek az összegek eszméletlenek. Azért nálunk nincs ilyen.

Lolaa • Megszállott #2 • 1 hete és 1 napja

Ezért kell mindig házassági szerződés. Sosem tudni ki mikor akar válni. Manapság már azért sokkal okosabbak a celebek.

bonita • Messiás #1 • 1 hete és 1 napja

Micsoda összegek. Nagyon kemény.