9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

43 év után ismét felkereste gyermekkori otthonát Janet Jackson

2017. október 30.
6.6091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Igencsak megható pillanatokban volt része a hétvégén Janet Jacksonnak, aki testvérével, Randy Jacksonnal együtt felkereste azt a házat, ahol egykoron még gyermekkorában lakott, és amit 43 éve egyáltalán nem látott.

Az 51 éves Janet elmondta, hogy az aprócska, mindössze két hálószobával rendelkező lakásban 2-3 éves koráig éldegélt, méghozzá hat testvérével és szüleivel együtt, tehát igencsak zsúfolt körülmények között.


kép'>43 év után ismét felkereste gyermekkori otthonát Janet Jackson - 2. kép

Janet Jakcson azonban kijelentette, hogy ennek ellenére nagy boldogságban is teltek ezek az évek, még ha ő nem is emlékszik ezekből túl sokra, de ennek ellenére is olyan heves érzelmek uralkodtak el rajta a lakás láttán, melyektől alig tudta visszatartani a könnyeit.

43 év után ismét felkereste gyermekkori otthonát Janet Jackson - 3. kép

Janet és testvére az egykori szülői ház megtekintése után egyébiránt a helyi iskolát is felkeresték, ahol előadást tartottak itteni életükről, múltjukról, de az énekesnő aktuális kérdéseket is szóba hozott, így például beszélt az egyedülálló anyaságról.