13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

27 éves korában elhunyt Anton Yelchin, a Star Trek sztárja

2016. június 19.
4.8781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Szomorú hír! A fiatal színész, Anton Yelchin ma Los Angelesben életét vesztette egy autóbalesetben.

A mindössze huszonhét éves színész szerepelt többek között a felújított Star Trek filmekben, valamint több nagyobb amerikai produkcióban is. Egyik utolsó szerepe a hamarosan a mozikba kerülő Star Trek: Mindenen túl film Chekovja volt.

Helyi idő szerint vasárnap délelőtt történt a szomorú esemény. A jelenlegi információk szerint Anton háza előtt parkolt kocsijával, majd a kocsi mögötti postaládához igyekezett, amikoris az elindult és elsodorta őt. Hogy pontosan mi okozta a kocsi gurulását, azt egyelőre nem lehet tudni.

A fiatal színészt most rengetegen gyászolják, a család és kollégái egyaránt. Első debütáló szerepe 2000-ben volt, a Vészhelyzet egyik epizódjában kapott szerepet, majd ezt követően játszott az Atlantisz gyermekeiben, az Alpha Dog-ban később pedig a Star Trekben is.

Anton Yelchin 1989-ben született a Szovjetunióban, de nem sokkal születése után családjával az Egyesült Államokba emigráltak, Anton ott is nevelkedett fel.

Nyugodjék békében!