13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

20 milliárdot keresett A szürke ötven árnyalata írója

2016. július 02.
2.7411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Szinte hihetetlen, de egészen pontosan 20 089 314 603,76 forintot, azaz kicsit több mint 20 milliárd forintot keresett E.L.

James írónő. A sikereit könyvtrilógiájának köszönheti, amely meghódította az egész világot, ráadásul a könyvből készült film egyik producere is.

69 millió dollárból szinte mindenre futja E.L. James írónőnek, aki természetesen ebből sokat adományoz is, hiszen tavaly 1 millió fontot adományozott alapítványoknak. De a pénzét inkább saját cégébe fekteti és csak "igen kevés" osztalékot ad magának, tavaly ez 6,4 millió dollár volt. Az írónő igyekszik ügyesen kezelni vagyonát és nem herdálja el felesleges dolgokra.

Az eredetileg Erika Mitchell névre hallgató írónő jelenlegi is dolgozik a trilógia második és harmadik részén, amiket párhuzamosan forgatnak, mivel így pénzt és időt takarítanak meg.