12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

1965-ös fotót posztolt Sharon Stone

2020. június 12.
20.3291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elképesztő, hogy Sharon Stone már 62 éves, hiszen fotóin egyáltalán nem látszik a kora, de most mégis azt próbálja meg bebizonyítani, hogy nem mai csirke ő, hiszen az Instagramra feltett egy képet, ami egészen pontosan 1965-ben készült.



Vagyis 55 évvel ezelőtt, tehát amikor a színésznő mindössze 7 éves volt, de az sajnos nem derült ki, hogy pontosan kik szerepelnek rajta kívül a fotón - vélhetően édesapja és testvére -, illetve hol készülhetett a fénykép.

Ami azonban biztos, hogy Sharon Stone már gyerekkorában is szerette magát produkálni, hiszen ezen a fényképen is kalapemeléssel, nagy mosollyal és tipikus színésznős beállással láthatjuk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

1965 our den in Pennsylvania

Sharon Stone (@sharonstone) által megosztott bejegyzés,