7 °C
enyhe eső
2024. április 16., kedd
Csongor

Rekordméretűre nőtt egy terhes asszony pocakja

2014. augusztus 13.
6.0411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A terhességgel járó gömbölyű pocak általában szép emlékként marad meg a legtöbb kismama számára, de egy brit nő, név szerint Lara Carpenter-Beck bizonyára másként emlékszik majd erre.

A fiatal anyuka pocakja ugyanis a terhesség során rekordméretűre nőtt, egybabás terhességként legalább az orvostudomány korábban még soha nem tapasztalta, hogy valaki a kilencedik hónapra 40 kilót szedjen fel, haskörfogatának átmérője pedig 140 centis legyen.

Beck elsődlegesen cukorbetegsége miatt hízott meg ennyire az áldott állapottól, így hasa már a 12.

héten olyan nagy volt, hogy sokan azt hitték, már közel jár a szüléshez. Érdekesség, hogy babája is nagyon jól fejlődött, így a kislány már a 32. héten olyan súlyú volt, mint egy jól kifejlett csecsemő.

Lara Carpenter-Beck végül egy egészséges, közel 5 kilós gyermeknek adott életet, és egy évig tartott, míg leadta a terhesség során felszedett kilókat, de elmondása szerint a történtek sem riasztották el attól, hogy a jövőben egy újabb gyereket vállaljanak párjával.

Rekordméretűre nőtt egy terhes asszony pocakja - 2. kép


Rekordméretűre nőtt egy terhes asszony pocakja - 3. kép