13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Pampers Active Baby-Dry pelenka teszt

2015. július 21.
4.4561
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Újabb termékcsaláddal jelentkezett a Pampers, amellyel a gyártó ismételten azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megkönnyítsék a kisgyermekes szülők életét. Az egészen apró gyermekek esetében ugyanis alighanem a legkellemetlenebb minden esetben a pelenkacsere, ami nem csak rengeteg meglepetést okozhat, hanem ezen felül egyetlen gyerek sem viseli túl jól, így minél kevesebbszer kell elvégeznünk, illetve minél könnyebb a felhelyezése, annál egyszerűbb lesz a mi életünk.


A Pampers Active Baby-Dry most ehhez nyújt nagyszerű segítséget, ez az új pelus ugyanis rengeteg forradalmi újdonsággal próbálja meg új színben feltüntetni a pelenkákat és a pelenkázást. Ehhez a gyártó az úgynevezett Micro Pearls gyöngyöket alkalmazta, amelyeket még kézzel tapogatva sem érezhetünk a pelenkán belül, de nedvszívó hatásán így is elámulhatunk, hiszen saját súlyuk harmincszorosát is képesek magukba szívni, ennek megfelelően a hivatalos adatok szerint képes akár 12 órán át is szárazon tartani a puha babapopsit.

A pelenka ezen felül rendelkezik egy úgynevezett Top Dry fedőréteggel, amely apró, tölcsérszerű csatornákon át képes azonnal elvezetni a nedvességet, így a felület csakhamar azonnal száraz marad. Külön előny, hogy a pelenkát éjszaka is alkalmazhatjuk, hiszen Extra Sleep rétegének hála a nedvesség nem csak elszívódik, hanem biztonságosan tárolódik is. A gyártó ezen felül puha és rugalmas oldalakkal és pamutszerű anyaggal vértezte fel a pelenka belsejét, aminek köszönhetően a kicsi úgy érezheti majd magát, mintha egy kellemes kis alsónadrág lenne rajta, ami légáteresztő képességét még teli sem veszíti el, a benne található hidratálókrém pedig ápolja a baba bőrét.

Pampers Active Baby-Dry pelenka teszt - 2. kép


A Nőihírek véleménye

Volt szerencsénk több napon át tesztelni a Pampers újdonságát, és ezen időszak során rengeteg pozitív tapasztalatot szereztünk. Elsőként érdemes kiemelni, hogy az olcsóbb pelenkákkal szemben az Active Baby-Dry rendkívül könnyű, szinte súlytalan, kialakítása pedig már-már mesés, hiszen nem csak a megszokott felületeken találhatunk rajta mintákat - aranyos mesefigurákat -, hanem még a rögzítőfelületen is kellemes motívumokat láthatunk. A rendkívül puha kialakításnak köszönhetően a baba sokkal jobban érezte magát a pelenkában, vidámabb volt, és már az első használat után kevesebb bosszúságot okozott a pelenkázás folyamata.

Mivel egy két éven felüli gyermek volt a tesztalany, a harmadik pelenkázáskor külön kérte az új pelus használatát, ami napközben egyszer sem zavarta, nem vakarózott tőle, nem hisztizett miatta. Nagy előny, hogy míg a hagyományos pelenkákat napjában többször is cserélni kell, addig a Active Baby-Dry esetében elég volt egyszer, kora délután kicserélni - már amennyiben csak pisi volt -, és sem a pici nem vette észre, hogy van rajta valami, sem a külső szemlélő, hiszen a vékony anyag szinte elveszett a kis nadrág alatt. Összességében tehát sokat spórolhatunk vele!

A pelenka nagyszerűen teljesített napközben, játék során, de utazás alatt és éjszaka sem vallott szégyent. Éjszaka még a nagy izgő-mozgó baba ellenére sem szivárgott, nem vált el a comboktól, holott ez az olcsóbb pelenkák egyik lépfenéje. Utazáskor is rendkívül kényelmesnek tűnt, a baba nem hisztizett miatta, sőt mi több, még külön krémezés nélkül sem csípte fel a derekát és a combrészét, mert olyan puha anyagokból áll. Mindent összevetve a gyermek sokkal boldogabb volt tőle, és a szülő dolga is könnyebb lett, hiszen kevesebb pelenkázásra volt szükség, mint korábban bármikor.

Pampers Active Baby-Dry pelenka teszt - 3. kép

3 hozzászólás

Minoni

9 éve, 5 hónapja és 9 napja

Ilyen szuper pelusok nem voltak az én időmben. mosolygó smiley Anyukám mindig mosta a pelusokat.

válasz erre

pilótakeksz

9 éve, 5 hónapja és 9 napja

Milyen fejlettek ezek a pelenkák.

válasz erre

Gizus

9 éve, 5 hónapja és 9 napja

Elég jó kis pelus lehet ha ilyen jó a véleményetek! mosolygó smiley

válasz erre