12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Ma már minden ötödik magyar kismama mobilalkalmazással készül gyermeke születésére

2015. augusztus 27.
2.5071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A modern világ változásai a legfrissebb hírek szerint már a terhesség megélését is egészen új mederbe terelték, ezáltal míg régen a kismamák egymással találkozva és beszélgetve adtak át a hasznos tanácsokat, addig ma már minden ötödik magyar terhes nő inkább egy mobilos applikációhoz fordul.

Az "Anya leszek!" névre keresztelt alkalmazás az egyik legnépszerűbb ilyen hazánkban, amelynek segítségével mindössze néhány kattintás után szinte minden fontos, vagy aggodalomra okot adó kérdésünkre válaszokat kaphatunk, és végigkísér minket a 9 hónap minden egyes napján.

Az applikáció 2014 januárjában jelent meg, és azóta már több mint 25 ezren töltötték le, ami nem véletlen, hiszen tökéletesen bemutatja, amint a kisbaba hétről-hétre fejlődik, de a kismamák minden fontos információt megkaphatnak általa gyermekük állapotáról, a rögzíthető értékekkel pedig nyomon követhető a gyermek és a szülő egészsége is.

A programmal emlékeztetőt állíthatunk be a soron következő orvosi vizsgálatokhoz, de egy karnyújtásnyira hozza számunkra a legnevesebb szakembereket is.

Az applikáció keretein belül már több mint ezer kérdést tettek fel a leendő szülők, amelyek többségére 72 órán belül szakszerű válasz is érkezett.

Az alkalmazás minden kismama számára ingyenes, és letölthető Android-, valamint iOS-rendszerekre is.