13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Könnyen elhíznak a gyerekek a mandulaműtétek után

2013. november 10.
7.8811
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Amerikai kutatók legfrissebb bizonyításai szerint akár 2,5 kilogrammal is gyarapodhatnak azok a hat éven aluli gyermekek, akik mandulaeltávolító műtéten estek át, ami nem magával a kórképpel, hanem sokkal inkább a műtéttel hozható összefüggésbe.


Egy tengerentúli egyetem speciális orvosi csoportja több mint 100 olyan hat hónap és 18 év közötti gyermeket vizsgált, akiknek 2008 és 2011 között eltávolították mandulájukat, valamilyen alvási rendellenesség vagy visszatérő gyulladás okán. A tudósok a közhiedelemmel ellentétben nem találtak összefüggést sem a gyulladás, sem az alvási rendellenesség esetében a súlyváltozást tekintve, ugyanakkor érdekes megállapításra jutottak a kor függvényében. A Johns Hopkins Egyetem kutatói szerint ugyanis leginkább azok a 2 és 6 év közötti gyermekek vannak kitéve a mandulaműtétekből származó súlynövekedésnek, akik túl soványak vagy normál alkatúak. Esetükben nem ritkán 2,5 kilónyi plusz súly lerakódását is megfigyelték az orvosok, ami gyakran későbbi egészségügyi problémák forrása is lehet.

A kutatók szerint például egy 110 centiméter magas, 18 kilós gyermeknél egy másfél kilós elhízás már azt jelenti, hogy az egészséges kategóriából átkerül a túlsúlyosok csoportjába, a fiatalkori elhízás veszélyeit pedig már korábbi tanulmányok is többször bebizonyították. Érdekesség ugyanakkor, hogy a kutatás bebizonyította, tinédzserkorban már nem kell félni a mandulaműtétek utáni elhízástól, mindez ugyanis leginkább csak a 2 és 6 éves korosztályt érinti.
1 hozzászólás

vodor48

11 éve, 2 hónapja és 13 napja

Ezt nem tapasztaltam anno, mikor kivették a mandulámat, mondjuk, már akkor is sportoltam.
Egyébként, az orr vagy a garat mandula képezte a kutatás tárgyát?

válasz erre