8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Így készítsd fel gyermekedet a kistestvér érkezésére

2015. január 31.
3.0931
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Nincs is nagyobb öröm annál, mint amikor bővül a család. Az első gyermek érkezése igazi csoda, és amikor kiderül, hogy úton a következő, annál szebb érzés aligha létezik ezen a világon. (Talán csak az, ha már a harmadik vagy a sokadik gyerek gömbölyödik a pocakban!) Egy újabb baba azonban olyan problémák elé is állít minket, amivel korábban még nem tudtunk szembe nézni. Akár elfogadjuk ugyanis, akár nem, egy kistestvér érkezését a már meglévő gyermek mindig úgy fogja fel, hogy trónfosztás következett be, hogy valami olyan dolog történt, aminek következtében már nem csak ő létezik a szülők számára. Ez egy nagyon nehéz időszak mindenkinek, de tehetünk azért, hogy gyermekünk ezt könnyebben dolgozza fel. Hogy miként?



Így készítsd fel gyermekedet a kistestvér érkezésére - 2. kép

A legfontosabb az, hogy már a kezdetektől készítsük fel a picit arra, hogy érkezik valaki, akit anya és apa ugyanúgy szeret majd, és neki is szeretnie kell, mert ő lesz a legjobb barátja és játszótársa, akire jóban és rosszban számíthat. Avassuk be a már meglévő picit mindenbe, ha tehetjük már az ultrahangra is vigyük el, lássa a kistestvért, hogy ott mozgott anya pocakjában. Ezt követően már nem egy elképzelt dolgot lát a tesóban, hanem tudja kötni is valamihez. Érdemes továbbá már a születés előtt előkészíteni néhány dolgot, így például az alvás problémáját. Sok anyuka együtt alszik az első picivel, vagy a szülők egy szobában vele, de ez egy kisgyerek esetében már nem kivitelezhető, illetve amennyiben anyuka kórházban lesz, akkor nagy sírás lehet a vége. Itt jön a képbe az apuka, vagy a nagyszülők, akiknek segíteniük kell majd ebben.

Ha már megszületett a pici, érdemes úgy hazahozni a kórházból, hogy egy ajándékot kapott a kistestvértől. Ez nyilván nem egy tisztességes dolog, de amennyiben így indítunk egy kapcsolatot, ha a nagy tesó azt látja, hogy a kicsitől ajándékot kapott, garantáltan mindjárt jobb lesz a kapcsolat kettejük között. Ha a másik baba még kisebb, problémát jelenthet a szoptatás, hiszen valószínűleg ő is bepróbálkozik majd. Ezt soha ne akadályozzuk meg neki, ha nem is a szopizást, legalább azt, hogy odabújjon míg a kistestvér eszik, hiszen ezzel elkerülhetjük azt, hogy a nagyobb úgy érezze kimaradt valamiből.

Így készítsd fel gyermekedet a kistestvér érkezésére - 3. kép

Segítheti az elfogadást továbbá az is, ha a nagyobbat bevonjuk a kisebbik körüli általános feladatokba. Adjunk neki például feladatokat, hozza oda a pelenkát, a krémet, a ruhákat vagy valami játékot, és mindig dicsérjük meg ezért, érezze hogy a kistesóval foglalkozni kell, és tudja azt is, hogy ez milyen fontos dolog neki is. Meg kell próbálni ezen felül minden nap időt szakítani arra is, hogy legalább egy órát együtt legyél a nagyobb gyerekkel. Ilyenkor apuka vagy nagyszülő vigyázzon a kicsire. Minderre nem csak azért lesz szükség, mert neked is kell majd a pihenés, hanem azért is, hogy ne legyen azonnali elszakítás-érzete a picinek.

Fontos ezen felül, hogy megtartsatok azért bizonyos szertartásokat, legyen az a közös vacsorázás, az esti mese olvasása, a közös mesenézés, esetleg fürdés. A lényeg, hogy ne mi alkalmazkodjunk csak a picihez, ne köré rendeljünk mindent, hanem bizonyos téren inkább próbáljuk meg őt beilleszteni a családi körforgásba. Az elején talán nehezebb lesz, de minél nagyobb, annál egyszerűbbé válik mindez. Tartsuk meg továbbá a nagy gyerek úgynevezett intim szféráját, ha vannak kedvenc játékai vagy elfoglaltságai, abban ne gátoljuk, azokat ne adjuk oda a picinek, még ha ennek sírás is lesz a vége. Amennyiben a meglévő gyermek irányába folyamatosan azt éreztetjük, hogy ugyanúgy szeretjük, és ugyanakkora figyelmet kap, biztosan hamar hozzászokik a helyzethez, de kisebb-nagyobb súrlódások így is lesznek, ezekre fel kell készülni.
2 hozzászólás

becky

10 éve, 6 napja

Jó cikk volt. Bár nem aktuális nálunk. mosolygó smiley

válasz erre

Lili

10 éve, 6 napja

Nekem amikor jött a tesóm, nem is emlékszem, hogy anyumék hogyan készítettek fel rá. mosolygó smiley De ez tök jó.

válasz erre