13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Falhoz ragasztotta gyermekét és mindezt élőben közvetítette a Facebookon

2017. január 24.
8.2121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Hihetetlen dolgot tett állítása szerint nevelési célzattal az a 18 éves Reynolds-i "anyuka", aki azzal akarta megleckéztetni 2 éves fiát - igen, a nő 16 évesen szült -, hogy a falhoz ragasztotta őt, és ezt élőben közvetítette is a Facebookon.

A videó láttán bár néhány barátja együtt nevetett vele a szokatlan nevelési módszeren, szerencsére azonban jóérzésű emberek is látták a közvetítést, akik azonnal értesítették a rendőrséget, a bizonyíték mellett pedig a gyámhatóság közreműködésével azonnal elvették tőle a gyermeket.

Amint az alábbi videón is látható Shayla Rudolph a gyermek mindkét kezét a falhoz rögzítette, miközben állítólag a száját is beragasztotta, hogy mellette nyugodtan tudjon pihenni otthon, azonban a felvétel láttán rögtön ökölbe szorul az ember keze, amikor hallani lehet, amint a kisfiú sírni próbál, de még azt sem tud.

Tettéért a nő akár több éves börtönbüntetésre is számíthat!