9 °C
enyhe eső
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Az internetről nézte, hogyan kell szülni, de belehalt a kisbaba

2016. november 24.
8.8791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elképesztő esetről számolt be a New York Daily News magazin, akik nyilvánosságra hozták egy 17 éves Bronx-i lány történetét, aki úgy gondolta, hogy nem kell neki kórház sem orvosi segítség ahhoz, hogy megszülje saját kisbabáját.

A lány a rendőröknek elmondta, hogy fogalma sem volt a terhességéről addig, amíg a szülés maga be nem indult, de miután elkezdődtek a fájások, rögtön tudta, hogy miről van szó, így az interneten gyorsan utánanézett annak, hogy miként kell levezetni a szülést, ami mindaddig jól ment, amíg el nem kellett vágni a köldökzsinórt.

A fiatal lány állítólag itt hibázott, hiszen túl rövidre vágta és nem is kötötte el a köldökzsinórt, amitől a gyerek először abbahagyta a sírást, majd kómába esett.

A lány ekkor hívott mentőt, de a kisbaba életét már a kiérkező orvos sem tudta megmenteni.