7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Amit a burokrepesztésről tudni kell

2017. július 19.
15.3691
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A burokrepesztés a terhes kismamák részéről egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering az emberek között, ezáltal sokan ártalmatlannak, míg mások egyenesen károsnak tartják ezt a rendszerint a szülés gyorsítására alkalmazott módszert. Ami tény, hogy az Egészségügyi Világszervezet az elővigyázatosan használandó beavatkozások közé sorolja mindezt, azonban ennyivel nem szabad elintézni a dolgot, hiszen a burokrepesztés lényegesen összetettebb dolog ennél. Lássuk mit kell tudni róla!


Mit nevezünk burokrepesztésnek?

Kezdjük először is azzal, hogy tisztába tesszük a burokrepesztés fogalmát! A beavatkozás során rendszerint a szülész egy orvosi eszköz segítségével egy apró lyukat vág a méhburkon annak érdekében, hogy a magzatvíz folyni kezdjen. Erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a méhszáj már legalább 4-5 centiméterre kitágult, és a nyákcsatorna is teljesen kifejlett, hiszen a burok rendszerint magától is megreped a tágulás során. Ha erre nem kerül sor, az orvosok akkor szokták alkalmazni, méghozzá annak érdekében, hogy meginduljon a szülés, illetve erősödjenek az összehúzódások.

Amit a burokrepesztésről tudni kell - 2. kép

Valóban kockázatos a burokrepesztés?


Kár lenne ennek az ellenkezőjét állítani: a burokrepesztés valóban nem veszélytelen, mint ahogyan más beavatkozás sem, amit terhesség során végeznek. Amit tudni kell róla, hogy az orvostudomány alacsony kockázatú beavatkozásnak tekinti, ezáltal kevés és ritka szövődmények járnak vele, de nyilván nem zárható ki például a köldökzsinór előreesése és kompressziója vagy egy felszálló fertőzés sem.

Ha a burokrepesztésre nem megfelelő időben kerül sor, abban az esetben leronthatja a magzat vérellátását, miközben a szülés időtartama is elhúzódhat, ami minden esetben műtéthez, avagy Császármetszéshez vezet. Nagyon fontos dolog ezzel kapcsolatban, hogy a burokrepesztés után a méhből eltávozik a magzatvíz egy jelentős része, ami korábban védő hatást fejtett ki a babára, ergo szülés során vagy nyomáskor nagyobb az esélye például a deformációnak.

Amit a burokrepesztésről tudni kell - 3. kép

Mikor van szükség a burokrepesztésre?


A burokrepesztés bizonyos esetben elkerülhetetlen, azonban rendkívül fontos, hogy soha ne az vigye rá az orvost vagy a kismamát, hogy szeretnének már túl lenni a szülésen, hiszen az idő előtti repesztés - mint említettük -, komoly következményekkel járhat. A repesztés azért sem szerencsés, mert a magzatvíz képes enyhíteni a baba feje által elviselt nyomást, ami a kismamára is negatív hatást gyakorolhat magzatvíz nélkül. A repesztésre tehát csak akkor van szükség, ha az adott helyzetben, tehát kifejlett nyákcsatorna, és legalább 4 centiméteres méhszáj mellett nem indul meg a szülés, ezzel ugyanis a folyamat azonnal elindítható.
2 hozzászólás

mokus84

7 éve, 4 hónapja és 1 napja

Mindig minden veszélyes a kórházban sajnos.

válasz erre

kalifa

7 éve, 4 hónapja és 1 napja

Őszintén szólva erről még nem olvastam sehol de jó tudni az ilyenről.

válasz erre