2020. január 20., hétfő • Fábián, Sebestyén

A finneknél a legjobb anyának lenni

Brauny , 2014. május 07.
Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb kutatásai szerint egy 178 országot érintő felmérés alapján idén is Finnországban a legjobb és legbiztonságosabb anyának lenni, hiszen ebben az államban vannak a leginkább megbecsülve a kismamák, és itt is élnek a legjobb körülmények között.
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


A finneket sorban a norvégok, a svédek, az izlandiak, majd a hollandok követik, míg a lista utolsó helyein afrikai államok, így Mali, Niger, a Kongói Demokratikus Köztársaság és végül Szomália találhatók, amit azzal érdemeltek ki, hogy a Szaharától délre rendkívül magas a szülő nők halandósága. Összehasonlításként egy afrikai nő esetében egy a 40-hez az esélye annak, hogy már a szülés előtt, vagy közben meghal, míg egy átlagos európai országban ez egy a 3300-hoz.

Hazánk egyébiránt három helyet rontott a tavalyi eredményekhez mérten, így Magyarország az 55. helyen áll a listán, az elmúlt évben ugyanis 289 ezer nő halt meg a szülés előtt, vagy nem sokkal utána. Érdekesség, hogy ez az adat 1990-ben még 523 ezer volt az országban!

A világszervezet felmérése szerint egyébiránt rengeteg államban javult a helyzet, így például a leginkább Etiópia tört fel, ahol 2000 óta kétharmadával csökkent az anyák halálozási aránya, ami összességében viszont még mindig nem éri el az európai átlagot sem.
 

A kommentelési rendszer átalakítása miatt jelenleg csak a cikkekhez lehet hozzászólni!

Ezt a témát lezártuk, nem szólhatsz hozzá!

inga • Tojás #6 • 6 éve, 2 hónapja és 7 napja

az nagyon sok

Regina • Megszállott #5 • 6 éve, 2 hónapja és 7 napja

Szomorú, hogy ilyen sokan halnak meg

quintipor • Csirke #4 • 6 éve, 2 hónapja és 9 napja

A 289 ezer nő halála nagyon magas!!!

szagnes92 • Hiperaktív #3 • 6 éve, 2 hónapja és 11 napja

Ez durva..Már mint a magyar adat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen magas ez a szám.

vyck66 • Pipi #2 • 6 éve, 2 hónapja és 11 napja

A finnek sok mindenben jók

Gizus • Überbrutál #1 • 6 éve, 2 hónapja és 11 napja

Érdekes adatok.