5 tipp, ha rosszul eszik a gyerek

Brauny , 2018. augusztus 25.
A gyerekek kapcsán általános mumusnak tekinthető nagyon sokszor az étkezés, hiszen rengeteg apróságnál gyakoriak az ehhez kapcsolódó problémák. Sok szülő ilyenkor nagyon megijed, hiszen problémák támadhatnak a gyermek immunrendszerével és fejlődésével is, azonban felesleges riadalom helyett inkább meg kell keresnünk az okokat, hiszen nem kizárt, hogy a probléma nem a gyerekkel, hanem velünk, a hozzáállásunkkal, esetleg az elkészített ételekkel van. Az alábbiakban öt gyakorlati tippet adunk arra az eshetőségre, ha rosszul enne a gyerek!
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


1. Nem eszik mást, csak egyfélét!

Nem baj! Illetve baj, de ne harcoljunk vele, mert a gyerekek mindegyike dacoló természet, ezáltal járjunk a kedvében úgy, hogy közben folyamatosan kínáljuk más ételekkel is, melyekről meséljünk neki, ismertessük meg velük, hogy milyen vitaminok és nyomelemek vannak benne, illetve ezek milyen pozitív hatást gyakorolnak a szervezetére. Ha ezeket ismeri, máris pozitívabban áll hozzá az ételekhez, pláne ha azokat vicces, gyermeki lelkéhez illeszkedő tálalással tesszük elé, így például humoros zöldségfejet készítünk neki.

5 tipp, ha rosszul eszik a gyerek - 2. kép

2. Csak semmi zöldség!


Egészen általános a gyerekek körében, hogy nem hajlandóak megenni a zöldséget, persze itt küldjük tiszteletünket a maroknyi kivételnek. Ennek az oka számtalan tőről fakadhat, de ezen a téren se ijedjünk meg, csak ügyeljünk arra, hogy gyümölcsökkel vagy étrend-kiegészítőkkel pótoljuk a kieső vitaminokat és ásványi anyagokat. Mellesleg próbálkozzunk friss zöldségekkel, egzotikus darabokkal, süssünk, főzzünk, pároljunk, keverjünk, készítsünk főzeléket, vagy vegyük meg neki bébiételként, valahogyan biztosan elfogadja, ha nem mondjuk meg neki, mi is az.

3. Úgy kell tukmálni belé!

Általános "gyerekbetegség", hogy a lurkók nem akarnak maguktól enni, bezzeg ha mi leülünk és a szájukba tesszük az ételt, máris változik a helyzet. Bár ezen a téren is akadnak kivételek, azért a legtöbbször az étellel bizony játszadozni kell, hogy elfogyjon. Egy a lényeg ezen a téren: soha ne erőltessük feleslegesen, mert annál jobban megmakacsolja magát a gyerek, aki hidd csak el: enni fog, ha megéhezik. Majd akkor kell elé tenni az ételt, a rendszerességet mindaddig csak próbálgassuk!

5 tipp, ha rosszul eszik a gyerek - 3. kép

4. Az édesség, az jöhet!


Ha egy gyerek nem szereti az édességet, az nem is gyerek. Minden pici kedveli a csokoládét és a cukrot, a mi feladatunk azonban, hogy ezek fogyasztását korlátozzuk, de ne ész nélkül, hanem inkább szorítsuk le jutalmazásra. Ha mértéktelen édességfogyasztás figyelhető meg egy gyereknél, az nyilván nevelési hiányosság volt, így először magunkban keressük a hibát - nem lesz könnyű, de a változás sem -, majd utána próbálkozzunk módosítani gyermekünk szokását.

5. Sokat iszik, de enni nem eszik!

Ezt sokan problémának látják, de egy bizonyos szintig nem az, sőt inkább előnyös, hiszen a folyadékra - pláne gyümölcslevek és teák esetében - sokkal nagyobb szüksége van a fejlődő szervezetnek, mint a szilárd táplálékra. Éppen ezért addig nem baj, ha sokat iszik a gyerek, amíg mellette azért eszik is - legalább napi háromszor -, és nem veszít a súlyából, inkább tyúklépésekkel, de gyarapodik.
 
1 hozzászólás

monyó • Überbrutál #1 • 1 hónapja, 3 hete és 5 napja

Ez minden szülő egyik rémálma. Mi is ilyenék voltunk.