9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

5 ok, amiért otthoni tanulás mellett is meg kell tartani a gyerekek napi rutinját

2020. május 10.
21.5601
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A jelenlegi helyzet rendkívül nehéz a szülők és a gyerekek számára egyaránt, hiszen a mostani vírusállapotban, az otthoni tanulás során kifejezetten komoly gondot okozhat például megtartani a gyerekek napi rutinját, hogy minden olyan mederben folydogálhasson tovább, mint annak idején, amikor még minden normális volt. Fontos azonban megjegyezni, hogy vírushelyzet ide vagy oda, a gyerekek napi rutinjának megtartása rendkívül lényeges, és az alábbiakban azt is elmondjuk, hogy miért!


Egyszer újra elindul az iskola!

Sokan hajlamosak elfeledkezni róla ebben a helyzetben, pedig nem ártana észben tartani azt, hogy egyszer bizony újra elindulhat az iskola, és bár májusban erre a kormány szerint nincs sok esély, de mit csinálunk, ha júniusban még két-három hétre visszahívják a gyerekeket? Belegondoltunk abba, hogy egyik-napról a másikra milyen nehéz lesz ismét visszatérni a régi kerékvágásba? Ha szabadjára engedjük a gyerekeket, egy hirtelen iskolaindítással bizony mi is nehezen birkózhatunk meg.

5 ok, amiért otthoni tanulás mellett is meg kell tartani a gyerekek napi rutinját - 2. kép

Fogjuk fel: ez nem szünet!

Rengeteg szülő él abban a tévhitben, hogy ami most van, az szünet. Nem, ez nem szünet. Sajnos a közvetlen ismeretségi körünkben legalább tucatnyi olyan jómódban élő szülő van alsó tagozatos gyerekkel, akit nem érdekel, hogy minden feladatot időben elküldjön a lurkó, mert a kormány kijelentette: senki sem felelősségre vonható ezzel kapcsolatban, a gyerek úgysem buktatható meg. Persze, de ha nincs napirend, ha nincs rendszeres tanulás, ehhez a gyerek hozzászokik, és kezdődjön bármikor újra az iskola, nagyon nehéz lesz visszaszoknia, a hiányosságok felhalmozásáról nem is beszélve.

A gyerek is fogja fel: ez nem szünet!

Persze a nagyobb gyerekek esetében is rendszeres problémát okoz a fentiekben említett jelenség, miszerint azt hiszik, hogy most szünet van. Pedig nem, ez egy rendkívüli helyzet, de a tudásvágy kielégítésének így is meg kell maradnia. Nyilván nem azt mondjuk, hogy tanuljon ugyanannyit, mint korábban, hogy keljen fel minden nap hajnali 6 órakor, lehet lazítani a szabályokon, de ha a gyerek semmibe veszi a tanárokat, a házi feladatokat, az általános leckét, azaz felborul a napirend, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

5 ok, amiért otthoni tanulás mellett is meg kell tartani a gyerekek napi rutinját - 3. kép

Nekünk is könnyebb dolgunk lesz!

Szülőként persze nekünk is sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha betartatjuk gyermekünkkel az általános napirendet. Iskolaidőben ugyanis általában hasonló a gyerekek és a felnőttek napirendje, vagyis közel ugyanabban az időben kelnek és fekszenek, ami az alapvető közös dolgokat, az étkezéseket, a tisztálkodást rendszerezetté tesznek. Ha ez felborul, akkor jönnek a konfliktusok, ami természetesen senkinek sem hiányzik éppen egy ilyen időszakban.

Nekik is éppen elég megerőltető

Azt persze azért vegyük figyelembe, hogy a gyerekeknek is éppen elég megerőltető ez a helyzet, hiszen hirtelen olyan körülmények között találják magukat, amilyennel korábban még nem találkoztak. Ez mentálisan nagyon komoly problémákat okozhat a kisebbeknek és a nagyobbaknak egyaránt, tehát legyünk velük megértőek, amikor az új napirendet próbáljuk meg felállítani. Merthogy nem kell a régit követni, de legalább egy újat azért alakítsunk ki!
1 hozzászólás

Linda

4 éve, 3 hónapja és 11 napja

Nagyon nem könnyű a gyerekeseknek. Tesóméknál komplett napi rutin van bevezetve.

válasz erre