12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

5 módszer, hogy megkönnyítsük a baba fogzását

2018. augusztus 15.
5.9651
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Minden kisbaba felnő egyszer, ennek a folyamatnak az egyik első lépése pedig az, hogy a kis fogatlan apróság szájában megjelennek az első kis fogacskák, melyek hiába adnak új megjelenést a picinek, sajnálatos módon rengeteg szenvedéssel járnak. A fogzásra nincs gyógyszer, hiszen hiába okoz sok álmatlan éjszakát - babának és mamának egyaránt -, és hiába lázasodhat be tőle akár a baba, legvégső esetben egy kis fájdalomcsillapítóval enyhíthetjük a helyzetet, azonban vannak alternatív módszerek, melyek megoldást jelenthetnek a fogzásra.


1. Rágjon minél többet a baba!

A rágókát nem azért találták ki, mert a kisbabák rendszerint mindent a szájukba vesznek és megrágcsálnak, sokkal inkább azért, hogy fogzás idején segítsenek. A fájdalmat ugyanis a tapasztalatok szerint lényegesen le lehet csökkenteni abban az esetben, ha sokat rág a gyerek, hiszen ezzel stimulálni, masszírozni lehet a fogínyt, ami egyrészt megkönnyítheti a folyamatot, másrészt pedig segít csökkenteni a fájdalmat. A legjobb, ha vannak hűthető rágókáink, de léteznek speciális fogzási karikák és egyebek, melyek szintén jót tehetnek.

5 módszer, hogy megkönnyítsük a baba fogzását - 2. kép

2. Masszírozzuk meg neki mi is!


Bár a baba is nagyon ügyesen meg tudja masszírozni a fogak érkezése előtt a feldagadt fogínyt, pláne a rágókákkal, de azért a mutatóujjunkkal sokkal alaposabb munkát tudunk végezni. Éppen ezért érdemes néha nekünk is kezelésbe venni a gyereket, ha esetleg már nagyon sír, de ügyeljünk rá, hogy mindig alaposan fertőtlenítsük le előtte a kezünket. A feldagadt ínyt bátran nyomkodjuk körbe, és gyengéden, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk meg a picinek, aki közben vidáman rágcsálja is majd az ujjunkat.

3. Borostyán nyaklánc!

A természetgyógyászat szerint a borostyán fájdalomcsillapító hatással bír, éppen ezért már hazánkban is kapható, sőt egyre népszerűbb az a nyaklánc, mely apró borostyánkövekből lett fonva. Rengeteg anyuka számol be kiemelkedő javulásról és nyugodtabb éjszakákról a borostyán nyaklánc használatakor, melyeket pontosan a picikhez méreteztek, és az ő igényeikhez igazítottak. Ne aggódj tehát, a nyaklánc nem tudja megfojtani őt álmában, sőt mi több, minden követ külön csomóztak, így ha elszakadna, akkor is maximum egy apró darabka esik le róla, a többi a láncon marad.

5 módszer, hogy megkönnyítsük a baba fogzását - 3. kép

4. Hompeopátiás szerek!


Mivel gyógyszer nincs fogzásra, a természet gyógyszertárából pedig a pár hónapos kisbabák még semmilyen fájdalomcsillapító gyógynövényt nem szedhetnek, érdemes lehet megismerkedni pár homeopátiás szerrel. Bár az orvosok nem igazán kedvelik ezeket, ellenben mivel nem méregről beszélünk, egy kipróbálást mindenképpen megér, és majd a gyakorlat eldönti, hogy kisbabánk miként reagál a kezelésekre. Ha működik, miért ne használnánk?

5. Helyi érzéstelenítők!

Nyilván egyetlen kismama sem szereti teletömni gyermekét gyógyszerekkel, de ha már annyira fáj az a fog, hogy semmit sem alszunk miatta, csak a sírás megy éjszakákon át, akkor bizony nem árthat egy kis segítség. Ma már többféle helyi érzéstelenítő, enyhe mentolos fájdalomcsillapító kenőcs kapható, amit kifejezetten fogzás idején lehet alkalmazni a megduzzadt ínyen. Bár nem hat több óráig, arra éppen elegendő, hogy addig elmulassza a fájdalmat, amíg el nem alszik a pici.
1 hozzászólás

Pillangó

6 éve, 1 hónapja és 7 napja

Homeopátiás cuccok elég képlékenyek. Vannak akik ellenzik. De a többi módszer hatásos lehet.

válasz erre