14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

5+1 tipp, hogy könnyebb legyen a gyerek óvodai beszoktatása

2015. szeptember 12.
3.6141
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Ha a bölcsőde kimaradt egy gyermek életéből, akkor az óvoda az első komolyabb megpróbáltatás, ami a szülő és a csöppség kapcsolatában bekövetkezik. Míg ugyanis korábban a gyermek szinte folyamatosan együtt volt édesanyjával, addig az óvodában hirtelen elszakítják tőle, ami megterhelő a szülőnek, de még inkább a picinek. Az óvodai beszoktatás éppen ezért gyakran komoly nehézségek elé állíthat minket, de az alábbi hasznos tanácsokkal egy kicsit megpróbáljuk megkönnyíteni ezt a folyamatot.



5+1 tipp, hogy könnyebb legyen a gyerek óvodai beszoktatása - 2. kép

1. Magadat is szoktasd hozzá!


A beszoktatás kapcsán sokan csak a gyermek érdekeit nézik - és ezt így is kell -, ellenben az anyukáknak is komoly lelki terhet jelent elengedni a lurkót az első önálló útjára. Amennyiben ismerjük magunkat, érdemes időben felkészülnünk arra a pontra, amikor először hagyjuk ott a picit az oviban, ha ugyanis a gyerek azt látja rajtunk, hogy mi is aggódunk, nem vagyunk magabiztosak, esetleg még pityergünk is, akkor jobban megnehezítjük számára az elválást.

2. Beszélgessünk az oviról!

A legkisebbek az óvoda kapcsán gyakran fel sem fogják, hogy mi az, csak azt, hogy sok ott a gyerek, a játék, és nincs anya. Összességben az első oviba menetel előtt ennyit elegendő is lesz tudni minderről, de igyekezzünk többet beszélni erről a picinek. A legjobb az, ha saját példáinkat, saját ovis korszakunkat idézzük fel előttük, amit néhány kép társaságában biztosan nagyon szórakoztatónak is találnak majd a picik.

3. Már előtte is vigyük oviba!

Ha már tudjuk, hogy melyik óvodába jár majd a gyermekünk, akkor érdemes lesz nem csak a kötelező első napon elvinnünk őt oda, hanem már jóval korábban, például az intézmény játszóterére, de ha az óvónők engedik, akkor be az épületbe is. A lurkó így megszokja az adott helyszínt, és már idejekorán megismerkedik az óvónőkkel, akiket így szeptembertől ismerősként lát majd viszont.

5+1 tipp, hogy könnyebb legyen a gyerek óvodai beszoktatása - 3. kép


4. Sokat segít a jel!

Neked mi a jeled az oviban? Egy kérdés, ami egykoron meghatározta életünket, azonban ma már mégis csak nagyon kevesen emlékszünk arra, hogy milyen jelhez is kötöttek minket. A jel megtanulásához, megjegyzéséhez, valamint az óvodába való beszokáshoz óriási segítség lesz, ha a kiválasztott, vagy kapott jelhez valami pozitív történetet vagy mesét tudunk párosítani.

5. Időben szoktassuk hozzá a napirendhez!

Az óvodai beszoktatás kapcsán az egyik legnagyobb problémát a napirend, avagy az időben való elalvás, de még inkább az ébresztés szokta jelenteni. Nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy a gyerek mindig eleget aludjon, ezen felül pedig már az első nap előtt legalább egy-két héttel kialakítani egy menetrendet, hogy szeptembertől az ébresztés és az időben történő altatás már simán menjen.

+1. Mi volt az óvodában?

Az óvodai beszoktatást jelentős mértékben megkönnyíti, ha a gyerekkel sokat kommunikálunk az oviról, ezáltal amint hazaért, kikérdezzük a napjáról. Kérdezzük meg, hogy mivel játszott, kivel ismerkedett, mit látott, mit evett, bántotta-e valaki őt, esetleg ő bántott-e valakit. Ha a gyermek nem akar, vagy nem tud mesélni, rajzoltassuk, bábozzunk vele, de mindig kommunikáltassuk.
3 hozzászólás

Linda

9 éve, 3 hónapja és 11 napja

Én nagyon hamar beszoktam. mosolygó smiley Szerettem oviba járni.

válasz erre

pilótakeksz

9 éve, 3 hónapja és 11 napja

Eleve nem árt ha babakorban egy életritmushoz szoktatjuk.

válasz erre

Minoni

9 éve, 3 hónapja és 11 napja

Nem könnyű szülőnek lenni. mosolygó smiley

válasz erre