5+1 tipp, ha nem akar beszélni a gyerek

Brauny , 2018. november 21.
Ahogyan minden ember más és más, úgy természetesen minden gyermek és baba esetében is eltérő a beszédfejlődés kialakulása. Nyilván minden szülő azt szeretné, ha gyermeke minél előbb kezdene beszélni, azonban nem kell rögtön kétségbe esni, ha apróságunk az átlagoshoz mérten sokkal később kezdi a kommunikációt. Rengeteg anyuka például már azon aggódik, ha a gyerek 1 éves korára nem mond egyszerű szavakat, holott a beszédnek 3 éves korra kell kifejlődnie, addig semmilyen elmaradásról nem beszélhetünk. Ha mégis megtámogatnánk egy kicsit a folyamatot, az alábbi dolgokat tehetjük!
Ne maradj le semmiről! Kövess minket Facebookon is!
 


1. Sokat beszéljünk hozzá!

A beszéd alapvető fontosságú abban, hogy gyermekünknek kialakuljon a tényleges beszélőkéje, ezáltal vizsgálatok bizonyítják, hogy azok az apróságok sokkal előbb kezdenek el beszélni, akikhez az édesanyjuk már a pocakban is sokat beszélt. Köztudott ugyanis, hogy a magzat már a pocakban képes megkülönböztetni másokétól az anya hangját, tehát hallja sokat a hangunkat, kommunikáljunk vele olyan értelmesen, mint bármelyik másik emberrel.

5+1 tipp, ha nem akar beszélni a gyerek - 2. kép

2. Meséljünk, mondókázzunk, énekeljünk neki!

Ha az általános kommunikáció nekünk sem az erősségünk, ergo nem tudunk beszélni egy babához vagy egy kisgyermekhez csak úgy, akkor nagyszerű alternatíva lehet például a gyakori mesemondás, a mondókázás vagy az éneklés. Ezeket ugyanis nemcsak imádják a kicsik, de nagyon figyelnek is rájuk, és mivel minket utánoznak, ezért ezek a dolgok is segíthetik fejlődésüket.

3. Hadd mutogasson!

A kisbabák a beszéd kifejlődése előtt sokáig mutogatnak és figyelemfelkeltő hangokat, hanghatásokat, sikolyokat adnak ki. A legrosszabb ilyenkor, amit tehetünk, ha megakadályozzuk őket ebben arra hivatkozva, hogy mi azt szeretnénk már, ha inkább beszélnének. Ezzel viszont csak azt érjük el, hogy letörjük a kicsi közlési vágyát, vagyis inkább visszafejlődik majd a kommunikációja.

4. A televízió is segíthet!

Bár sokan ellenzik a televíziót a kisebb gyermekeknél, a megfelelő mesefilmek azonban sokat segíthetnek abban, hogy fejlődjön és kialakuljon a beszédük. Normál esetben a gyerekeket úgysem köti le a tévé, legfeljebb a mesékhez kapcsolódó zenék, melyeknél nyilván a kép lesz az első, de közben beszédet és énekszót hallanak, ami segítheti majd a beszéd kialakulását.

5+1 tipp, ha nem akar beszélni a gyerek - 3. kép

5. Vigyük már beszélő gyerekek közé!

Ha az apróság még nem óvodás korú, vigyük minél több olyan gyermek közé, akik majd kommunikálnak vele és kommunikációra ösztönzik. Köztudott ugyanis, hogy a gyerekek egymástól tanulják a legtöbbet, vagyis ilyen esetekben ösztönözni fogják a miénket is arra, hogy részt vegyen a kommunikációban.

+1. Vigyük logopédushoz!

Amennyiben gyermekünk beszédfejlődése látványosan elmaradt, tehát még 3 éves korában sem akar szavakat mondani, akkor kérjünk szakszerű segítséget, ezáltal keressünk fel egy logopédust, akinek megvannak a megfelelő módszerei arra, hogy miként eredjen meg az apróság nyelve, hovatovább esetleges további vizsgálatokra küld majd minket, hogy kizárhatók legyenek az esetleges mellékes problémák.
 
1 hozzászólás

krisztike • Überbrutál #1 • 2 hete és 5 napja

Nyilván csak legvégső esetben kell logopédushoz vinni. De a sok beszélgetés biztosan segít.