9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

5+1 ok, amiért fontosak a gyermekek a társadalomnak

2016. január 23.
7.4341
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A napokban egy meglepően felháborító kampány indult el a világhálón, amelynek részeként anyakorú nők olyan képeket töltöttek fel magukról közösségi portálokra, amelyeken olyan szövegeket festettek a hasukra, amelyek szerint kormányváltásig és még 20 millió forint ellenében sem szülnek gyermeket. A politizálás teljes háttérbe szorítása mellett - hiszen az anyaság és a gyereknevelés SOHA és semmilyen körülmények között sem kapcsolható a politikához - most megvizsgáltuk, hogy egy egészséges társadalomnak miért is annyira fontosak a gyerekek, hiszen nem csak az anyaság csodálatos élményének szemszögéből, hanem ebből a szempontból, mondhatni észérvek felsorakoztatásával is körbejárhatjuk a problémát.



5+1 ok, amiért fontosak a gyermekek a társadalomnak - 2. kép

1. Összeomlik a nyugdíjrendszer!


A gyerekekre sokan csak eszközökként tekintenek a mai világban, olyan dolgokra, amiket a társadalom elvár tőlük, éppen emiatt sokan a támogatás, a segélyek miatt vagy éppen azért szülnek, mert anya és nagymama, vagy a szomszéd lány is ezt tette. Ez tény és való, hogy részben társadalmi nyomás, hiszen ha nem születnek gyerekek, ha nem növekszik fel egy fiatal, egészséges és munkaképes generáció, akkor össze fog omlani a teljes nyugdíjrendszer, amelynek első jelei már megmutatkoztak a korhatár többszöri kitolásában.

2. Csak így fenntartható a mai rendszer!

A mai demokratikus rendszer, illetve a háttérben meghúzódó segélyezésre és támogatásra épülő szisztémák egytől-egyig arra épülnek, hogy minden ember legalább önmagát reprodukálja, vagyis egy pár ideális esetben legalább két gyermeket szül. Ha ez nem következik be, az a pár kvázi rombolja a várt eredményt, és egy újabb szeget ver abba a bizonyos koporsóba, hiszen később kiknek a béréből fedezik majd a mi nyugdíjunkat, a jövő generációinak iskoláztatását vagy más segélyezési rendszert, amit erre építettek fel?

3. A fogyasztói társadalom nem állhat le!

Tény és való, hogy a mai társadalom nem egészséges, és amíg a fogyasztásra kiélezett rendszer nem bukik meg, addig ez így is marad, de mivel sem az állam-, sem a világérdek, sem a nagyvállalatok vagy az áruházláncok nem szeretnék ezt, sőt mi több, inkább bővülést kívánnak elérni, ezért szükség van egyre több gyerekre, egyre több fogyasztásra. Ha ez nem következik be, előbb silányabb minőségű - idő előtt csere éretté váló - műszaki cikkek érkezésével kell számolnunk, majd az esetleges rendszer bukásával, ami beláthatatlan következményekkel járhat.

5+1 ok, amiért fontosak a gyermekek a társadalomnak - 3. kép


4. A társadalom egészsége a gyermekeken alapul!

Egy társadalom fizikálisan és mentálisan is akkor lehet csak igazán erős, egységes és egészséges, ha sok a gyerek. Nem véletlenül a gyerekekre épül a mai rendszerek többsége, hiszen a gyerekek lesznek azok, akik most megtanulva a legújabb technológiákat és a legmodernebb dolgokat, később a jövő szakértőivé, feltalálóivá, orvosaivá és tudósaivá válnak. Ha nincsenek gyerekek, az emberiségnek egyszerűen nincs jövője sem.

5. Csak a gyerekek képesek a változásra!

A gyerekeket azért is igényli nagyon a társadalom, mert csak ők képesek arra, hogy változást idézzenek elő, hogy változtassanak bizonyos dolgokon. A felnőttek ugyanis ha lázonganak is, rendszerint beletörődnek az aktuális helyzetbe - az idősebbekről nem is beszélve - a gyerekeknek azonban van elég energiájuk és tudásuk is ahhoz, hogy felcseperedve változást indíthassanak el. Emlékezzünk csak vissza 1956-ra vagy a rendszerváltásra, amelyeket a gyermekkort éppen csak elhagyó fiatalság idézett és segített elő.

+1. Ha a társadalmat nem is vesszük alapul...

...akkor ne másnak, ne az országnak, magunknak szüljünk. Ha érezzük magunkban az anyai ösztönt, ha vágyunk a gyerekre, egyszerűen nem lehet olyan kifogás, ami miatt ne tudnánk felnevelni - persze némi lemondással - egy gyermeket. Egy gyermek kérdése nem a jóléten alapul, hanem azon, hogy akarjuk-e vagy sem. Amennyiben nem érzünk rá késztetést, tartsuk magunkban, érleljük a gondolatot, de ne kürtöljük világgá, és ne is akarjuk megváltoztatni ostoba nézetekkel olyan emberek véleményét, akik szeretnék megélni az anyaság csodálatos érzését, mert egy nő csak akkor lehet igazi nő - hiszen Isten is erre teremtette -, ha gyermeke születik. Mert mindenki vágyik gyermekre, a kérdés inkább a modern világban az, hogy mikor készült fel erre a feladatra. Ha kell, tegyük félre a témát, de ne fogjuk a dolgot a politikára vagy a társadalomra, ne zárkózzunk el mindentől azonnal, inkább saját magunkban tegyünk rendet!
4 hozzászólás

moni1294

8 éve, 11 hónapja és 11 napja

Azért 20 milliós támogatással az ember képes jobban belevágni egy gyerekprojektbe, mert sokan azert nem vágnak bele, mert nem tudják megteremteni a lakást hozzá. Nem látom a kivetnivalót ebben.

válasz erre

Lili

8 éve, 11 hónapja és 12 napja

Mindenképpen magunknak szüljünk, ne az államnak.

válasz erre

Kunoichi

8 éve, 11 hónapja és 12 napja

Na igen, és egy komoly, rendes, családcentrikus, hűséges férfi is kell, ugyebár mosolygó smiley

válasz erre

Lolaa

8 éve, 11 hónapja és 12 napja

Mindig szükség lesz a gyerekekre.

válasz erre