12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

5+1 dolog, amit tudni kell az anyatejről

2018. augusztus 11.
5.7571
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Az anyatejes táplálás a világ legszebb és legegészségesebb dolga, ha egy kisbaba etetéséről van szó, azonban dacára annak, hogy mindezzel rengetegen tisztában vannak, a valóságban sajnos csak nagyon kevesen ismerik az anyatejhez köthető érdekességeket. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy összegyűjtünk pár tényt és tévhitet, valamint nem túl sűrűn hangoztatott, de fontos dolgot, amit nem árt tudni az anyatejről.


1. Rossz vagy jó minőség? Felejtsd el!

Gyakran hallhatják terhes nők, hogy erős vagy gyenge az anyatejük, ami azt jelenti, hogy túl zsíros és sűrű, vagy kevésbé tápláló, és nagyon folyékony. Rengetegen erre fogják, ha babájuk nem eszik például eleget, azonban ezt érdemes elfelejteni, hiszen az anyatej minősége és állaga minden esetben a kicsi igényeihez igazodik. Ha kevesebbet szopizik, kevés de sűrű lesz a tej, ha többet, akkor hígabb, sőt mi több, az állag a baba növekedésével is változik, tehát nem kell mindig csak magunkat okolni.

5+1 dolog, amit tudni kell az anyatejről - 2. kép

2. Szoptatás rendszerben? Dehogyis, ahogy jól esik!


Sok olyan kismamát ismerünk, akik könyvből próbálnak gyermeket nevelni. Ennek sajnos soha nincs jó vége, ezáltal a szoptatás tekintetében sem. Hiába van tehát az írva a könyvben, hogy naponta hatszor kell etetni, ha a kicsi csak ötször eszik, de sokat, vagy nyolcszor, de kevesebbet, akkor legyen így. Túletetni nem tudjuk a babát, a felesleget visszabukja, ha éhes, sírni fog, ha nem éhes, akkor alszik, ilyen egyszerű az egész.

3. Ha sokat iszik, nem eszik majd annyit!

Bár a nyári időszakban fontos a csecsemőknek is a plusz folyadék adagolása, ellenben télen vagy az átmeneti időszakokban az első néhány hónapban csak anyatejet kapjon a baba. A víz vagy a tea ugyanis nagyobb mennyiségben csak az értékes tej elől veszi el a helyet, ezáltal a pici hamarabb éhes lesz, amire azt hihetjük, hogy szomjas, így összességében keveset eszik, vagyis lassabban fejlődik majd, többször lesz nyűgös és így tovább. Erre nagyon ügyeljünk, kivéve a nagy nyári melegben!

4. Az anyatej a legjobb gyógyszer!

Az anyatejben hihetetlen módon olyan sok értékes tápanyag és összetevő található, ami gyakorlatilag egyfajta gyógyszerré teszi ezt a fehér nedűt. Emiatt az anyatejes kisbabák statisztikailag ritkábban betegek, egészségesebben fejlődnek, kisebb eséllyel lesznek allergiások, de olyan megfigyelések is vannak, minthogy az anyatejes táplálás után felnőttkorban kisebb az esélye a túlsúlynak, a cukorbetegségnek vagy a szív- és érrendszeri problémáknak.

5+1 dolog, amit tudni kell az anyatejről - 3. kép

5. Ami jó a mamának, az jó a babának? Igen, és fordítva is!


A szoptatás, avagy az anyatejes táplálás nemcsak a babáknak előnyös, hanem az anyák számára is sok pozitívumot képes adni, ezáltal védelmet a mell- és petefészekrák ellen, segít a plusz kilók leadásában, hovatovább fokozza a méh összehúzódását, vagyis a szervezet sokkal előbb visszaáll eredeti állapotába.

+1. Mindig azonnal álljunk neki!

Bár volt idő, amikor a kisbabákat a születés után elvették az anyától és teletápszerezték, azonban ma már egyre inkább bevett gyakorlat az, hogy amint az újszülött napvilágot lát, rögtön cicire teszik, ami nemcsak nyugtató lesz számára, hanem segít azonnal elsajátítani a szoptatás mechanizmusát is, aminek később csak pozitív hatását tapasztalhatjuk majd.
nincs még hozzászólás