8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

5+1 dolog, ami neked is hiányozni fog, ha nagyobb lesz a gyerek

2019. szeptember 01.
6.7501
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
A babavállalás az egyik legszebb dolog a világon. Emiatt nagyon sokan sajnálják, hogy az első hónapok, az első három-négy év olyan hamar eltelik, hiszen egy anya életében rendkívül nehéz elszakadni a kis lurkótól, aki ekkor elindul az élet önálló útján, bölcsődébe, óvodába, majd iskolába megy, és a szülő-baba közti kapcsolat hirtelen eltűnik. Ha éppen ebben a korszakban vagy, és már nagyon eleged van az egészből - mert igenis fárasztó egy baba mellett lenni -, akkor most jól figyelj, mert az alábbi dolgok biztosan hiányozni fognak neked a későbbiekben!


1. Szeretlek

A kisgyerekek nagyon őszinték. Ahogy megtanulnak beszélni, és szavakkal kifejezni az érzéseiket, nagyon gyakran mondják majd el nekünk, hogy mennyire szeretnek minket. Becsüljük meg, és élvezzük, amennyire csak lehet, mert ennyire őszintén soha, senkitől nem halljuk majd újra, ha csak nem lesz később újabb babánk. Később ugyanis már ciki lesz erről beszélni...

5+1 dolog, ami neked is hiányozni fog, ha nagyobb lesz a gyerek - 2. kép

2. A csattogó kis talpacskák

Egy baba életében nagyon fontos mérföldkő, amikor megteszi az első lépéseket. Nem véletlenül, hiszen a saját lábra állás alapfeltétele ez, az első pár évben pedig a kis csetlő-botló tappancsaikkal egészen sajátosan próbálnak totyogni. Ezt is jegyezzük meg, mert ennyire fürgén csattogó kis talpacskákat sem fogunk hallani soha többé!

3. Az első mondatok

Ha babánk elkezd kommunikálni, az mindennél nagyobb örömet jelent majd a szülők életében. Olyannyira, hogy az első szavakat és mondatokat garantáltan mindenki megjegyzi, hiszen ezek többnyire nagyon viccesek és mókásak, a sajátos kis selypítésekkel és helytelenségekkel pedig annyira cukik - pláne a babanyelvvel együtt -, hogy azt kívánjuk sokszor: bár ne nőnének fel soha, mert ennyire aranyos dolgot még soha nem hallottunk senkitől.

4. A sok bújás

A legtöbb kisbaba rendkívül éhes a szeretetre. Főként az anya figyelmét igénylik ilyenkor, de természetesen az apa közelsége szintén lényeges. Ebben a korszakban még nagyon jellemző a sok bújás, ami néhány babánál később is megmarad, ellenben általában az iskolába kerülve lassan elnövik, és úgy kell kikönyörögni belőlük egy kis szeretetet. Persze a mi dolgunk, hogy részünkről ez soha ne változzon!

5+1 dolog, ami neked is hiányozni fog, ha nagyobb lesz a gyerek - 3. kép

5. A délutáni szundi

Egy baba neveléséhez hozzátartozik legalább 6-10 évnyi nemalvás a szülők részéről. Magyarul a délutáni szundi sokaknál a mindennapok részévé válik, és ha a kicsi óvodába megy, mi pedig visszakerülünk a fogaskerékbe, bizony minden egyes délután eszünkbe jut majd, hogy de jó lenne csak egy kicsikét is lefeküdni pihenni.

+1. A játszóterek

Bár elég sokáig lehet azért játszóterekre járkálni a gyerekekkel, de a babakori nyugodt, stresszmentes kiülések, az önfeledten nevetgélő hangok, az egész mindennapos programmá tétele olyannyira kellemes emlékké teszi a babakorszakot, hogy a legtöbben biztosan nem akarják majd elengedni. Néha talán teher a baba mellett, de hogy később hiányozni fog, az tuti!
2 hozzászólás

Gizus

5 éve, 11 napja

Szerencsére az én gyerekem ahogy nőtt úgy kezdett minél többet csacsog, de sajnos cserébe a bújás egyre kevesebb.

válasz erre

Edit90

5 éve, 11 napja

A gyerekek nőnek és változnak, ők a legjobban.

válasz erre